legjobbkarácsony

Kellemes meglepetésekkel teletűzdelt, eseménydús hónappal ér véget ez az év számomra. A karácsonyi vállalati buli, amire eleinte el sem akartam menni, olyannyira jól sikerült, hogy azóta mindenki azt emlegeti, milyen édesen-spiccesen tanácsoltam a kollegináknak, ha Fütyit keresnek, csakis hozzám forduljanak, és hogy ezután mandinerből sepertem le a bárpultról három borospoharat, azok maradványainak sepregetése során pedig még egy negyediket is. A buli végére annyira sikerült berúgnom, hogy még azt sem találtam gáznak, hogy a karaoke közben a Hungária méltán nagybecsű örök slágerét, a Hotel Mentholt már a saját szállodánk nevével helyettesítve óbégattuk bele a mikrofonba a sales-es csajjal. 

A karácsonyi időszakban sikerült haza is utaznom, szánt szándékkal letesztelve, hogy fél évnyi távollét után legfeljebb négy egymás követő napot bírok ki a szülőanyámmal egy háztartásban. Tök úgy tűnhet amúgy, mintha nem szeretnénk egymást, pedig mindketten csupán túlontúl individuális entitások vagyunk, és egy idő után a másik puszta jelenléte is azért mégiscsak. Az újévi fogadalmam, miszerint jövőre többet járok haza, némileg újraértékeltem a látogatás végén. 

Szentestére sikerült elérni a karácsonyi hangulat nadírját, ennek következményeképp le is mentünk a helyi buzibárba, amely történetesen a város egyetlen nyitva tartó vendéglátóipari egysége volt aznap este, beleszámítva a McDrive-okat is. Bizonyára ez lehetett az oka annak, hogy a városi jégkorongcsapat svéd edzője sem máshova tévedt be, mint mi, és kérdezte joggal tőlünk, hogyhogy ez az egyetlen hely, ahol ma inni lehet. Gondoltam, ha már kikéri magának, hogy ez az egy kocsma van ma nyitva, nem szomorítom el még azzal is, hogy valójában a buzibár kellős közepén ül.

Otthonlétem során ért egyébként a legszebb karácsonyi ajándék: a telefonhívás, amelyben hírül adták mélységesen gyűlölt közvetlen felettesem sajnálatos elbocsátását, "hivatalbeli hűtlen kezelés" okán. Nem tudom, a hónapok folyamán mennyi pénztől sikerült megóvnia bennünket, de legyen akármennyi is, bőven megérte a következményért. Ezzel, és a részeges haverkodós vállalati bulival gyakorlatilag nullára redukálódott a munkahelyi stressz-faktor.

És amikor tegnap este, az egyhetes alkoholizálás, négy napnyi internet-nélkülözés és vendégágyon alvás, anyuka-kerülgetés, majd két órás vonatút után betoppantam az üres lakásba, ledobtam a telepakolt táskát, elvonszoltam magam a fotelig, és ott, a kis feldíszített ezüstfenyő mellett ledőltem, és végre... otthon voltam.